Nairobi Nemzeti Park

  • A Nairobi Nemzeti Parkot 1946-ban alapították. Csupán 7 kilóméterre délre fekszik a városközponttól . Ha nincs dugó, 10 perc alatt juthatunk el ide. A többi kelet-afrikai vadasparkhoz képest ez a park viszonylag kicsi. A területe mindössze 120 négyzetkilóméter, ám a hírnevét nagyrészt a méretének köszönheti. A hihetetlen mértékben fejlődő város és az afrikai vadon közöttii kettősség ritka látványt nyújt, ugyanis a park hátterét hatalmas toronyházak adják. Csupán egy kerítés választja el a parkot várostól, valamint a reptér légifolyosója is a park felett húzódik, így ha szeretjük a repülőgépeket, azokból sem lesz hiány a szafarink alatt. Annak köszönhetően, hogy a park mérete elég kicsinek számít, a legtöbb nagyvadat csoportokban tekinthetjük meg, ami ritkaságnak számít. Közel száz emlős és 380 madárfaj él a parkban. Kenya egyik legnagyobb víziló menhelye is itt található. Ha az oroszlánokat szeretnénk gyönyörködni, érdemes nyitásra, vagy inkább egy picit korábban érkezni, hogy a kasszánál is az elsők között lehessünk. Nekünk az eddigi 4 alkalomból csak egyszer sikerült elcsípni az oroszlánokat. Zebrák, zsiráfok és majmok szép számmal vannak, úgyhogy azokkal mindig lehet találkozni.

Mi mindig béreltünk autót sofőrrel. Érdemes rászánni a pénzt és ezt a lehetőséget választani, mert ők kommunikálnak egymással, és ha valahol felbukkan egy-egy szégyenlősebb állat, egyből indulnak is oda. Mi is így tudtuk lencsevégre kapni az oroszlánunkat nagy örömömre. Illetve nagyon jól ismerik az utakat, és azt, hogy az adott napszakban hová érdemes menni.

Felejthetetlen élmény egy méterre lenni egy oroszlántól.

És csodálatos őket így a saját élőhelyükön megtekinteni.